A Jayawijaya hegyláncainak mélyén megbúvó és 70 kilométer hosszú Baliem-völgyet 1938-ban pillantotta meg először fehér ember, az amerikai Richard Archbold. Bár a folyóvölgy pápuáinak csupán kőszerszámaik és kihegyezett botjaik voltak, a kőfalakkal elválasztott és erózió ellen megerősített zöld kertek olyan szervezett földművelés képét mutatták, ami sehol másutt nem található meg Iriánon. A világ nyilvánossága azonban csak 1945-ben figyelt föl a Baliem-folyó völgyére, amikor egy könnyű utasszállító gép - a háború sújtotta Hollandia városából indulva - a hegyek között lezuhant, s a túlélőket csak egy merész akcióval tudták kimenteni a magas sziklafalak közül. A második világháború zűrzavara után, 1954-ben két misszionárius landolt hidroplánjával az egyik mellékfolyó vizén, s bár a második körben érkező- Elvis nevű - lelkészt egy kíváncsi törzs még "jó étvággyal" elfogyasztotta, lassan elkezdődött a völgy lakóinak megtérítése.
A völgyben a nyelvükben és szokásaikban is különböző pápuacsoportokat összefoglaló néven daniknak nevezik, és közöttük meglepően sok albínó akad. A Trikora-hegységből induló, később vad folyammá dagadó Baliem folyó 15-30 kilométer széles völgyében elszórtan helyezkednek el az őslakók földjei és erős lándzsakerítéssel megerősített falvai. A kerítés olyan erős és a farönkök oly szorosan állnak egymás mellett, hogy a leghevesebb támadást is biztonságosan lehessen visszaverni belülről. Erre nemegyszer szükség is volt a múltban, amikor a kannibál falvak még sűrűn látogatták egymást. Nyugat felé, a hegyeken túl még ma is a fák tetején építkeznek a pápuák.
A dani falu kör alapú kunyhóiban: a honayokban a férfiak és a nők külön alszanak, a konyhának használt viskó egy részét pedig a disznóknak kerítik el. Az előbbi elkülönülés magyarázata: a gyerekszülést követő második évig (de akár öt évig is a nemi érintkezés tabunak számít a pápua asszonyok számára, hogy a sokáig anyatejen nevelkedő lurkók szép, megtermett pápuává fejlődjenek. Minthogy estére alaposan leesik a hőmérséklet, a honayokban állandóan ég a tűz, s hatalmas a füst. Ez annyira beleivódik a bennszülöttek bőrébe, hogy a pápuák jelenléte már messziről érezhető az erős füstszagtól. Sőt, a haláluk után múmiának kiszárított testeket külsőleg már nem is kell kezelni!
A férfiak viselete a szemérmüket rejtő-védő vékony, lopótökhöz hasonlító koteka nevű pénisztartóból, színes paradicsommadár-tollakból, hajhálóból és kagylónyakláncokból áll. A hetvenes években az indonéz hadsereg azt a feladatot kapta, hogy a Koteka-hadművelet fedőnevű akció keretében lássák el rövidnadrággal és női ruhákkal a danik népét. Az akció végeredménye az lett, hogy a férfiak a fejükön kezdték el hordani a rövidnadrágokat, a nők pedig batyukat készítettek a ruháikból.
Az esernyő öltöztet
A danik gyakran kenik be magukat disznózsírral az éjszaka hidege ellen, de a hajukra is jut belőle bőven, ha ki akarják csinosítani magukat. Eszközeik közül egy zöldes árnyalatú kőzetből készült kőbaltát tartanak a legtöbbre, de hordanak magukkal nyilakat és hosszú lándzsákat, sőt, újabban esernyőt is. Rejtély, hogy ez utóbbit mire használják, mert ha esni kezd, futni kezdenek, mint a veszedelem, kezükben a csukott ernyővel. A meztelen felsőtestű nők fűszoknyát vagy spárgaszoknyát hordanak, homlokukon átvetve pedig - szintén spárgából készült - hálós batyu lóg a hátukra, édesburgonyát, gyümölcsöt, malacot vagy egy gyermeket szállítva benne.
A danik fő tápláléka az édesburgonya. Ennek legalább hetven fajtája és több neve (patatas, ubi, mbi, betatas, erom, supuru) ismeretes a völgyben. Disznóhúst csak ünnepi alkalmakkor fogyasztanak. Magát az állatot oly nagy becsben tartják arrafelé, hogy az édesanyák gyakran együtt etetik tejükkel gyermeküket és a szopósmalacot. A disznó egyszersmind a gazdagság fokmérője: például egy asszony öt disznóba kerül.
Ritkán marha- vagy kutyahúst is árulnak a Baliem-völgy központjának, Wamenának a piacán. E lapos, merőleges utcákkal szabdalt indonéz település egyébként a danik fő találkozóhelye. A völgy távoli sarkaiból is látni ott pápuákat édesburgonyával, banánnal, különféle zöldségekkel, hallal, tűzifával és ékszerekkel megrakodva.
Napjaink "Pápua-földje" egy kissé tarka képet mutat.
Az ősi kultúra és az ősi szokások egyre inkább háttérbe szorulnak. Az őserdei falvakból egyre több fiatal tanul tovább és a városokban kezd új életet. Az őserdei falvakban sem általános már a hagyományos viselet.
De az ősök szellemei még mindig ott suhannak a falvak "Szellemházaiban" és paradicsommadarak az őserdő mélyén élő kőkorszaki népekről énekelnek...
|